Vállalati felhasználásra

 
VirusBuster Levelezésvédelem
Testreszabható, többszörös védelmet nyújtó megoldás számos platformon és levelezõrendszeren.
 
Napjainkban a számítógépes károkozók nagy része e-mailben érkezik, így egy esetleges fertõzés elkerülésére elengedhetetlenné vált a cégeknél a levélforgalom károkozószûrése. Emellett a spam, azaz kéretlen, illetve ezen belül a phishing, azaz adathalász levelek számának drasztikus növekedése komoly terhet ró a levelezõrendszerekre, és azok eltávolítása munkaidõ kiesést okoz, így ma már a spam szûrés alapkövetelmény a levélforgalmat szûrõ termékekkel szemben.

A VirusBuster for Mail Servers megalkotásakor azt a célt tûztük ki magunk elé, hogy egy olyan, levelezõrendszertõl független levelezésvédelmi megoldást alakítsunk ki, mely könnyen integrálható, rugalmasan konfigurálható védelmi vonal kialakítását teszi lehetõvé, vagy igény szerint számos levelezõrendszerbe integráltan is telepíthetõ, és teljeskörû védelmet nyújt a cégek e-mail forgalmának, legyen szó akár károkozó, vagy spam szûrésrõl.

Fõbb tulajdonságok:

• Bejövõ és kimenõ levelek károkozó-, és spam szûrése számos levéltulajdonság alapján
• Két károkozóvédelmi és két spam szûrõ motor a fokozott biztonság érdekében
• Levelezõrendszertõl függetlenül is alkalmazható megoldás
• Bármely igénynek megfelelõ védelmi vonal alakítható ki a rugalmas szabályrendszer segítségével
• Kiemelkedõ teljesítmény, terhelés szabályozási opciók, párhuzamos feldolgozás
• Folyamatos, biztonságos mûködés a kiemelkedõ hibatûrésnek és a daemon felügyeletnek köszönhetõen
• Jelszóval védett tömörítvényekben érkezõ csatolmányok szûrése
• Számos támogatott levelezõrendszer: SendMail, Qmail, Courier, Postfix, GroupWise (NetWare/Linux)
• WormBuster az internetes férgek azonnali blokkolására

 
 
Komponensek:
 

VirusBuster for Mail Servers (NetWare GroupWise)

Napjainkban a számítógépes károkozók nagy része e-mailben érkezik, így az esetleges vírusfertõzés elkerülésére elengedhetetlenné vált a cégeknél a levélforgalom vírusszûrése. Emellett a spam, azaz kéretlen levelek számának drasztikus növekedése komoly terhet ró a levelezõrendszerekre, és azok eltávolítása kiesést okoz a munkaidõbõl, így ma már a spam szûrés alapkövetelmény a levélforgalmat szûrõ termékekkel szemben.

Post Office védelem
A Post Office védelmi modul a postafiókok off-line víruskeresése valósítható meg.

Internet Agent védelem
A program a Groupwise Internet Agent levélforgalmán szûrõt képezve, a háttérben a leveleket még azelõtt ellenõrzi, hogy azok eljutnának a címzettekhez.

Integrált megoldás
A termék a VirusBuster for Novell Netware-re épül, így ahhoz kapcsolódva végzi teendõit, annak központi naplózását veszi igénybe saját üzenetei tárolásához, így a teljes védelem állapota egyetlen helyen ellenõrizhetõ.

Számos beállítási lehetõség
A termék nem csak a csatolt fájlokban található vírusok szûrésére nyújt lehetõséget, hanem a megengedõ és tiltó fájlszûrõ segítségével megakadályozható bizonyos állománytípusok bejutása a hálózatba, mely biztonságtechnikai szempontból igen fontos, hiszen így kitilthatók a potenciális vírushordozó állományok. A program tartalmazza a WormBuster funkciót, mely lehetõséget nyújt az internetes férgeket tartalmazó levelek azonnali blokkolására. Mivel a termék a teljes levelet blokkolja, a levélforgalmat nem növelik a férgeket tartalmazó levelek, melyek hasznos tartalommal nem rendelkeznek.

Spam szûrés
A heurisztikával támogatott spam szûrés idõt és pénzt takarít meg cégének, hiszen a kéretlen levelek szûrésével rendszerének terhelése is csökken, és a cég alkalmazottai sem töltik levelek törölgetésével idejüket.

Kiváló teljesítmény és hatékonyság
A termék alapját a VirusBuster kiemelkedõ teljesítményû keresomotorja képezi. A károkozók felderítéséhez heurisztikus vírusfelismerést is használ, platformtól és operációs rendszertõl független keresési technológiájának köszönhetõen bármely rendszeren hatékonyan deríti fel a rosszindulatú programokat, vírusokat.

Teljes körû támogatás
A VirusBuster termékek mellé magas színvonalú, teljes körû szakmai támogatást nyújtunk. Felhasználóink bizalommal fordulhatnak hozzánk akár telefonon, akár e-mailben
.

 
VirusBuster for Mail Servers (Sendmail, Qmail, Linux GroupWise, Courier)
A vírusvédelmi programcsomag Sendmail, Qmail, Linux GroupWise és Courier levelezõszerverek vírusvédelmét látja el. A beépülõ megoldás a levelezõszerverbe integrálódva átvizsgálja az összes továbbítandó e-mail üzenetet (és azok csatolmányait), és a VirusBuster víruskeresõ motor segítségével kiemelkedõ védelmet biztosít a vírusok-, rosszindulatú programok, és a kéretlen levelek ellen.

Inkrementális vírusadatbázis frissítés
Az inkrementális frissítési módszerrel a napi frissítések idõtartama a töredékére csökken, így lehetõség van akár naponta többször is vírusadatbázis frissítés kiadására, mely növeli a vírusvédelem hatékonyságát. Az egyes újonnan megjelenõ károkozók elleni védelem a károkozók feldolgozása után szinte azonnal, minimális hálózati forgalom és letöltési idõ ráfordítással eljut a felhasználókhoz.

Átfogó védelem
Zero Hour Virus Protection és Extended Spam Protection technikák a még hatékonyabb védelem biztosítására.

RPD technológia, védelem az elsõ percektõl
Az RPD technológiára épülo Zero Hour Virus Protection és Extended Spam Protection modulok nem a vírus- illetve spam adatbázisban tárolt információk alapján ismerik fel az e-mailben terjedõ károkozókat, hanem magát a támadási/megjelenési hullámot észlelik, mivel folyamatosan kommunikálnak egy központi szerverrel, mely a világ számos pontjáról gyûjtött adatok alapján elemzi az Internet e-mail forgalmát. A központi szervertõl kapott információk alapján osztályozza a leveleket, így a támadásokat/megjelenéseket azok elindulása után már pár perccel felismeri, és a károkozót tartalmazó, vagy spam jellegû üzeneteket jóval azelõtt blokkolja, hogy az elsõ vírus-, vagy spam adatbázis frissítések kiadásra kerülnének, ami akár órákat is igénybe vehet.

Moduláris felépítés
Vírus szûrõ modul - hatékony vírusfelismerés a kiemelkedoõ teljesítményû VirusBuster keresomotorra épülve.
Fájl szûrõ modul - a kiválasztott fájltípusokhoz számos mûvelet beállítható.
Spam szûrõ modul - statisztikai alapú spam szûrés számos kiértékelési és egyéb módszer alkalmazásával.
Cím szûrõ modul - melynek segítségével Black/White listák valósíthatók meg.
Result szûrõ modul - összesített eredmény, a többi szûrõ eredményei egy szûrõben lekérdezhetõk.

Advanced WormBuster funkció
Internetes férgeket hordozó levelek azonnali blokkolása.

Üzembiztonság
Folyamatos, biztonságos mûködés a kiemelkedõ hibatûrésnek és a démon felügyeletnek köszönhetõen (Watchdog).

Automatikus adatbázis frissítés
Az automatikus vírusadatbázis frissítés segítségével védelmi rendszere könnyedén naprakészen tartható.

Naplózási formák
Naplózás több kimeneti formátumba: fájlba, syslog-ba, standard kimenetre.

Statisztika
Informatív statisztikák a levélforgalomról illetve a bekövetkezett eseményekrõl.

 
VirusBuster for Mail Servers (SMTP)

Inkrementális vírusadatbázis frissítés
Az inkrementális frissítési módszerrel a napi frissítések idõtartama a töredékére csökken, így lehetõség van akár naponta többször is vírusadatbázis frissítés kiadására, mely növeli a vírusvédelem hatékonyságát. Az egyes újonnan megjeleno károkozók elleni védelem a károkozók feldolgozása után szinte azonnal, minimális hálózati forgalom és letöltési idõ ráfordítással eljut a felhasználókhoz.

Átfogó védelem
Zero Hour Virus Protection és Extended Spam Protection technikák a még hatékonyabb védelem biztosítására.

RPD technológia, védelem az elsõ percektõl
Az RPD technológiára épülo Zero Hour Virus Protection és Extended Spam Protection modulok nem a vírus- illetve spam adatbázisban tárolt információk alapján ismerik fel az e-mailben terjedõ károkozókat, hanem magát a támadási/megjelenési hullámot észlelik, mivel folyamatosan kommunikálnak egy központi szerverrel, mely a világ számos pontjáról gyujtött adatok alapján elemzi az Internet e-mail forgalmát. A központi szervertõl kapott információk alapján osztályozza a leveleket, így a támadásokat/megjelenéseket azok elindulása után már pár perccel felismeri, és a károkozót tartalmazó, vagy spam jellegû üzeneteket jóval azelõtt blokkolja, hogy az elsõ vírus-, vagy spam adatbázis frissítések kiadásra kerülnének, ami akár órákat is igénybe vehet.

Rugalmas védelmi rendszer
Levelezõrendszertõl független megoldás, mely könnyen integrálható bármely rendszerbe, lehetõség van a bejövõ és kimenõ levelek vírus-, és spam szûrésére számos levéltulajdonság alapján.

Kiemelkedõ teljesítmény
Párhuzamos feldolgozási mechanizmus, rendszer hangolásának lehetõsége a terhelés szabályozási opciók segítségével.

Széles körû konfigurálhatóság
Rugalmas szabályrendszer a felhasználó igényeinek megfelelõen, levélszûrés a levél fejrészének mezõi alapján, konfigurációs sablonok használata.

Spam szûrés
Beépített statisztikai alapú, számos kiértékelési és egyéb módszert alkalmazó spam szurõ.

Teljes körû LDAP támogatás
SMTP authentikáció és LDAP alapú smarthost támogatás, beállítások nagy része széles körû felhasználónkénti szûrési beállítások.

WormBuster funkció
A WormBuster az internetes férgek azonnali blokkolását valósítja meg.

Üzembiztonság
Folyamatos, biztonságos mûködés a kiemelkedõ hibatûrésnek és a démon felügyeletnek köszönhetõen.

Testre szabott értesítések
Állítható naplózási szintek és testre szabható e-mail értesítések, hogy Ön mindig azonnal értesüljön minden lényeges eseményrõl.

 
VirusBuster parancssori keresõk
A VirusBuster Scanners programok számos kritikus helyzetben az egyetlen megoldást nyújtják. Kis méretük és a számos támogatott platform miatt a parancssori keresõ igazán hatékony eszköz vírusok felderítésére és irtására.

A keresõk feladata, hogy nagy biztonsággal felderítsék az adathordozókon található állományok, vagy más területek vírusfertõzését, és lehetõség szerint eltávolítsák azt. A programok parancssorból indíthatók, mûködésük paraméterekkel szabályozható.

Inkrementális vírusadatbázis frissítés
Az inkrementális frissítési módszerrel a napi frissítések idõtartama a töredékére csökken, így lehetõség van akár naponta többször is vírusadatbázis frissítés kiadására, mely növeli a vírusvédelem hatékonyságát. Az egyes újonnan megjelenõ károkozók elleni védelem a károkozók feldolgozása után szinte azonnal, minimális hálózati forgalom és letöltési idõ ráfordítással eljut a felhasználókhoz.

Kiemelkedõ teljesítmény
A program egyszerû és logikus felépítése és a VirusBuster keresomotor garancia a lehetõ legnagyobb teljesítményre minden víruskeresés alkalmával.

Heurisztikus keresési szintek
Heurisztikus kereséséskor a program megpróbálja felismerni az adatbázisában nem regisztrált, vírusokra jellemzõ tulajdonságokkal bíró kódrészletet, kiszûrni a vírusgyanús fájlokat.

Többszálú keresés lehetõsége
A többszálú keresés funkció használatával rövidebbé tehetõ a keresési idõ, a párhuzamosan végezhetõ feladatok egyszerre kerülnek feldolgozásra.

Konfigurációs fájl kezelése
Lehetõség van a keresési beállítások és a mûködési paraméterek konfigurációs fájlban való tárolására, így a keresés az elõre meghatározott beállításokkal bármikor végrehajtható.

Számos támogatott platform
A program számos platformot támogat, így valóban megbízható, platform független védelemet nyújt.

Termékünk keresõ démonos /scandaemon/ változatban is elérhetõ.
A vbscand elnevezésû csomagok a scandaemon-os-, a vbscan elnevezésûek a hagyományos változatot jelentik.

 
 
Rendszerkövetelmények:
 
VirusBuster for Mail Servers (NetWare GroupWise)
Minimális követelmények:

- Novell NetWare Server 5.1+SP8, 6+SP5, 6.5+SP8
- Intel alapú (vagy kompatibilis) processzor
- 1024 MB memória (Novell NetWare Server 6.x esetén 2048 MB)
- 150 MB szabad merevlemez-kapacitás
- VirusBuster for NetWare Servers 2.4.X-X.X.X verziója
- Novell GroupWise 6.

 
VirusBuster for Mail Servers (Sendmail, Qmail, Linux GroupWise, Courier)
Az összes platformon követelmény:

128 MB szabad memória (AIX-on 256 MB)
64 MB szabad háttértár kapacitás
wget (frissítéshez)
perl5 (telepítéshez)

Platformonkénti követelmények:
Linux, FreeBSD:

Intel Pentium (vagy kompatibilis) processzor 300 MHz-en
Linux-on minimálisan: GLIBC 2.2.5, kernel 2.2.1
Minimálisan szükséges Linux disztribúciók: SuSE 8.0, RedHat 7.3, Debian 3.0 (woody), Mandrake 9.0, Slackware 8.1

Solaris:

Ultra Sparc IIe processzor 500 MHz-en

Minimálisan szükséges levelezõszerver verziók:

Sendmail: 8.12
Qmail: 1.03
GroupWise: 7

ZH és ESP szûrõ használatához szükséges összetevõk
A ZH és ESP szûrõ funkciók Linux, FreeBSD (összes támogatott verzió) és Solaris rendszereken állnak rendelkezésre, mûködtetésükhöz az alábbi összetevõk is szükségesek:
Linux:
Standard C Library 2.3 (glibc 2.3)
C++ Runtime Library 3.2 (libstdc++.so.5)
FreeBSD:
Standard C Library (libc.so.4)
C++ Runtime Library (libstdc++.so.5)
Solaris:
SMCgcc vagy SMClibgcc csomagok (letölthetõ a sunfreeware.com -ról). Ezek a csomagok a szükséges lib-eket a /usr/local/lib -be másolják. Ez a könyvtár nem szerepel a dinamikus linker (ld.so.1) alapértelmezett keresési útvonalában, ezért a termék indítása elõtt az LD_LIBRARY_PATH környezeti változóban meg kell adni.

 
VirusBuster for Mail Servers (SMTP)
Az összes platformon követelmény:

128 MB szabad memória
64 MB szabad háttértár kapacitás
wget (frissítéshez)
perl5 (telepítéshez)
openLDAP 2.0.23 (LDAP használatához)

Platformonkénti követelmények:

Linux, FreeBSD, OpenBSD:

Intel Pentium (vagy kompatibilis) processzor 300 MHz-en
Linux-on minimálisan: GLIBC 2.2.5, kernel 2.2.1
Minimálisan szükséges Linux disztribúciók: SuSE 8.0, RedHat 7.3, Debian 3.0 (woody), Mandrake 9.0, Slackware 8.1

Solaris:

Ultra Sparc IIe processzor 500 MHz-en

 
VirusBuster parancssori keresõk
Processzor: 200 MHz-es vagy gyorsabb (x86, amd64, ia64)
Memória: 64 MB
Merevlemez: 40 MB szabad kapacitás
 
 
 
Támogatott operációs rendszerek:

VirusBuster for Mail Servers (NetWare GroupWise): Novell NetWare

VirusBuster for Mail Servers (Sendmail, Qmail, Linux GroupWise, Courier): Linux, FreeBSD, Solaris

VirusBuster for Mail Servers (SMTP): Linux, FreeBSD, Solaris

VirusBuster parancssori keresõk: Windows, Linux, FreeBSD, Solaris

Árak/Megrendelés
 
VirusBuster Levelezésvédelem:
     
Az ár min. 5 db szerverre értendõ
     
Új vásárlás / Licenc hossza 1 év 19.600,-Ft
Új vásárlás / Licenc hossza 2 év 29.400,-Ft
Új vásárlás / Licenc hossza 3 év 39.200,-Ft
     
Licenc hosszabbítás / 1 év 13.720,-Ft
Licenc hosszabbítás / 2év 20.580,-Ft
Licenc hosszabbítás / 3év 27.440,-Ft
 
 
 
Letöltések/Próbaverzió
 
VirusBuster for Mail Servers (NetWare GroupWise):
gwise-2.4.3-1.0.13-hu.zip
gwise-2.4.3-1.0.13-hu.exe
 
VirusBuster for Mail Servers (Sendmail, Qmail, Linux GroupWise, Courier):
vbmsrv-1.2.0-2-linux-i386.tgz
vbmsrv-1.2.0-2-linux-amd64.tgz
vbmsrv-1.2.0-2-freebsd5.5-i386.tgz
vbmsrv-1.2.0-2-freebsd6.0-i386.tgz
vbmsrv-1.2.0-2-freebsd6.0-amd64.tgz
vbmsrv-1.2.0-2-freebsd7.0-i386.tgz
vbmsrv-1.2.0-2-freebsd7.0-amd64.tgz
vbmsrv-1.2.0-4-sunos5.9-sparc.tgz
vbmsrv-1.2.0-3-sunos5.10-i386.tgz
 
VirusBuster for Mail Servers (SMTP):
vbms-1.70.1-5-linux-i386.tgz
vbms-1.70.1-5-linux-amd64.tgz
vbms-1.70.1-5-freebsd5.5-i386.tgz
vbms-1.70.1-5-freebsd6.0-i386.tgz
vbms-1.70.1-5-freebsd6.0-amd64.tgz
vbms-1.70.1-5-freebsd7.0-i386.tgz
vbms-1.70.1-5-freebsd7.0-amd64.tgz
vbms-1.70.1-5-sunos5.9-sparc.tgz
vbms-1.70.1-5-sunos5.10-i386.tgz
vbms-1.60.5-1-openbsd3.4-i386.tgz
vbms-1.60.5-1-openbsd3.6-i386.tgz
vbms-1.60.5-1-freebsd4.9-i386.tgz
 
VirusBuster parancssori keresõk:
vbscand-1.3.0-3-linux-i386.tgz
vbscand-1.3.0-3-linux-amd64.tgz
vbscand-1.3.0-3-freebsd5.5-i386.tgz
vbscand-1.3.0-3-freebsd6.0-i386.tgz
vbscand-1.3.0-3-freebsd6.0-amd64.tgz
vbscand-1.3.0-3-freebsd7.0-i386.tgz
vbscand-1.3.0-3-freebsd7.0-amd64.tgz
vbscand-1.3.0-4-sunos5.9-sparc.tgz
vbscand-1.3.0-4-sunos5.10-i386.tgz
vbscan-1.5.6-5.0.27-winnt.zip
vbscan-1.5.6-5.0.27-winnt-amd64.zip
vbscan-1.5.6-5.0.27-linux-i386.tar.gz
vbscan-1.5.6-5.0.27-linux-amd64.tar.gz
 
Dokumentumok:
 
VirusBuster for Mail Servers (NetWare GroupWise) felhasználói kézikönyv
VirusBuster for Mail Servers (Sendmail, Qmail, Linux GroupWise, Courier) felhasználói kézikönyv
VirusBuster for Mail Servers (SMTP) felhasználói kézikönyv
VirusBuster parancssori keresõk felhasználói kézikönyv
 
 
Az árak tartalmazzák az ÁFÁT